Kezdem az elején, mert ez a szokás, mármint az elején kezdeni... Szóval éppen egy hete sikerült kificamítani a bokámat a teniszpályán, hajnali 7 óra 26 perckor...Aki már korábban átesett ezen -nem feltétlenül a teniszpályán -, tudhatja, hogy akkora nagy érzés, konkrétan be lehet fosni közben, hála istennek eddig nem jutottam, csak egy kicsit lettem rosszul a fájdalomtól és majdnem elájultam...

Ekkorra ért oda a felmentő sereg a másik térfélről, Minnieke, akit korábban kiokítottam arról, hogy mi a harci feladat, ha az ájulás szélére kerülök. Erre eredetileg azért volt szükség, mert - és most idézném legjobb barátom - "ha néhány óránként nem eszek, rosszul leszek."

Nos a feladat nem más, mint leparkolni engem egy biztonságos helyen, ahol nem verem össze magam az összeesés alatt, ill elrohanni egy jó cukros üdítőért (lehetőleg Coca-Cola legyen, mert az ember nem hazudtolja már meg önmagát, akkor se ha épp elájul). Nos Minnie ordítva közeledett, nekem pedig távolodott a hangja, ahogy jött közelebb, gondoltam ez nagyon frankó lesz, ha eldobom magam itt öntudatlanul, és szóltam neki, hogy hozza a baracklevet, de kurva gyorsan (colát nem merünk vinni teniszhez, nem túl sportos hozzáállásra utalna...) Letoltam a baracklevet, hangok kezdtek visszatérni eredeti erősségben, kicsit kivert a jeges veríték, és már majdnem minden rendben is volt, csak kurván fájt a lábam. Minnie kiment fáslit kunyerálni, aki látta már kis kék szemeit, ha kér, tudhatja, hogy nem jött vissza üres kézzel, az más kérdés, hogy combra való fáslit kapott, de erről ő is csak ebből a szösszenetből fog értesülni, mindegy feltekertem, és egy 5 perces vitatkozás a menjük-e az ügyeletre témákörben után indultunk haza.

A vita egyébként nagyjából arról ment, hogy ő akarta, hogy lásson orvos, én meg nem. Erre ő azt indítványozta, hogy hívjuk fel Anutámat, és az lesz amit Anutám mond. Itt szeretném leszögezni, hogy olyan még nem volt, hogy Anutám és Minnieke ne értett volna egyet valamiben...mellesleg akkor sem hívtam fel, amikor a meccsen szétvertem a szemöldököm a bordásfalon Veszprémben, és az ottani kórházban vart össze a helyi George Clooney...istenem micsoda finom kezei voltak...upsz egy kicsit elkalandoztam

Hazaértem Anutám közölte, hogy hülye vagyok és persze Minnienek volt igaza (már megint) az orvossal kapcsolatban és ha fél órán belül bedagad a lábam, akkor nincs appeláta és vasárnapi ebéd sem, hanem irány az orvos. Nos lehet, hogy a bokám ismer engem és tudta, hogy nem akarok lemaradni az ebédről, nem dagadt be 30 percen belül, de annál inkább sikerült a visszaúton Pestig, este kb 22 perc volt, mire az albiban leimátkoztam a lábamról a bakancsot, amit addigra teljesen kitöltött rakoncátlan izületem, a zokni levétele után szomorúan konstatáltam, hogy legalább olyan kecses a bal bokám, mint egy vemhes elefánté, és hogy idén már nem lesz se tenisz, se magassarkú cipő viselés...

És ekkor villant be a tragikus felismerés, miszert basszus, akkor mi a francot is veszek a lábamra a céges karácsonyi partin...egyáltalán sikerül elbicegnem rá?? Hirtelen rámtört a felismerés a gyógykezelés szükségességéről, egyből kirongyoltam a fagyasztott borsóért, ami nem volt, a vegyes zöldséget találtam csak, rá volt írva, hogy ne fogyasszuk kiengedés után, de mivel nem én vagyok a tulajdonosa ez figyelmezetetés nem izgatott fel, visszaraktam másnap reggel a fagyasztóba a zacsit...Ma láttam, hogy egyesek jóizűen falatozzák a zöldségleves, szóval lehet, hogy kamu az a felirat, de az is lehet, hogy kedvenc lakótársaim újrafugázzak a klotyót hamarosan.

Na long story short: 4 nap intenzív pihentetés és mások kihasználása által a bokám leapadt és újra üdvözölhettem a bokacsontom, sosem gondoltam hogy ez ekkor pillanat lesz ill a karácsonyi partyt is megoldottam lapos talpú csizmában... és annyira jól sikerült a wellnes progi, hogy miután betoltam egy pár pohár vörös bort ill rumot (van még valaki akkora állat rajtam kívül, aki ezt a kombot tolja??), eliramodtam táncolni is, ebből is látszik, hogy nem voltam teljesen észnél, egyrészt táncoltam másrészt nem érdekelt, hogy fáj a lábam. Ekkor jött az este fénypontja, új kollega a másik osztályról leribancozott kb 20 ember előtt (a másik 20 dohányzott, hiába az élethez kell egy kis szerencse is): "ja fáj a lábad mi? aztán itt táncolsz te ribanc....lófaszt fáj"

Egy pillantra beugrott  A pankrátor című film utolsó jelenete, a kötelekről leugrós mozdulat, de mivel a gyerek csontrészeg volt, és épp egyszemélyes rajongó tábora próbálta ölelgetni, de nagyon, gondoltam nem szégyenítem meg azzal, hogy leküzdöm a korlátról leugorva, meg hát arra  korlátra fel is kellett volna mászni először ill ha nekimegyek, akkor már a többiek is azt hihetik, hogy a bokaficamom csak kamu. Sajnos a hülye pöcsfej mondatomat elnyelte a karaoke zene, viszont kellemes elégtétel volt látni őt, mint az egyetlen csontrészeg embert, amint az egyszemélyes rajongótábora betuszkolja a taxiba és hazaviszi...és ha jól gondolom meg is kapta a pankrátoros jelenetet, csak nem velem a főszerepben...bruhhahahhhaaaaaaaaa

puszi

Katie

ui: Minnieke megkért még a baleset helyszínén, hogy mondjuk az, hogy ölében vitt le a pályáról, mint az amcsi filmeken. Elő is adtam a munkahelyen, egykori évfolyamtársunk fel is nyerített, mert ő tudja, hogy Minnie 42 kiló 28 deka, én meg nem...