Miért volt jó banánozni Görögországban? Na nem azért mert az odavezető úton jóképű volt a sofőr. Hanem mert gyermek-mentőmellényt kaptam 23 éves fejjel. Itt már kiborult a bili, és még bent sem voltunk a vízben. Amikor aztán felültünk a banánra mi öten mint a gonoszok (tévedés hogy heten voltak) akkor kezdődtek a problémák. Az első tranzakciót követően 50m-es mélységből küzdöttem magam a felszínre. Persze amikor megláttam a többieket, világossá vált, hogy nekik is vannak gondjaik. Kezdjük azzal, hogy William hátba rúgta Katiet, Georg vizet nyelt, én higgadtnak nem mondhatóan kémleltem a messzi távolban feltűnő cápák uszonyának közeledését, és Jason – na, neki nem volt semmi baja -, WR-t úszott 100m-en gyorsban a banánig. Aztán ezt a csúcsot mi többiek megdöntöttük háton, mert nagy gyorsasággal közeledtek a cápák. Mivel mindannyian ösztöndíjas úszók vagyunk a Micsigen Juniverszitin, ezért ez nem okozott gondot, de amikor odaértünk, fel kellett másznunk. Miután Katie letépte rólam a fürdőruhát - nem azért mert beindult - miközben próbált felhúzni az objektumra (addigra már kiszedte belőle a zoxigént) Georg átesett a ló, elnézést banán túloldalára, és róla meg Jason akarta letépni a gatyát - nem azért mert fel akarta húzni =mármint Georgot). Szóval mindenki elhelyezkedett, és akkor úgy megszivatott bennünket a rocsó vezetője, mint a szart. Elkezdte rángatni a banánt, mi meg mindannyian fent maradtunk és kezeinket a magasba emelve istenként ünnepeltettük magunkat. Erre a pillanatra várt a közellenség és úgy megrántotta az objektumot, hogy szerteszét repültek a végtagok és a cápák felfalták őket. Itt a vége fuss el véle. Másnap azért még benyomtunk reggelire fejenként 2-2 gyrost, este meg tintahalat zabáltak a serácok, megbámultuk a fánkos fiút és 8 nap után hazaindultunk a még mindig nem jóképű sofőr segítségével. Hazaérkezésünk másnapján csődbe ment az utazási iroda.

Minnie